Borongós idő volt. Az a fajta borongós idő, ami már rögtön reggel kedvét veszi az embernek, és azt érezteti, hogy ebben a napban ugyan semmi jó nem lesz. Az utcákon a megszokott őszi kollekcióban rohantak az emberek, a megszokott útjukon, a megszokott időben, a megszokott helyükre, a megszokott szürke kabátban, a megszokott fekete esernyővel. Egy aprócska lány tejföl szőke hajjal álldogált az esőben, a körmét rágta és nézte a lába alatt egyre nagyobbodó tócsát. Szőke hajával elfedett arca nézett vissza rá, reményvesztett kék szemekkel.

Piciny gyomra üresen korgott, ugyanakkor egy falat étel sem ment le a torkán. Elázott haja pedig azt a látszatot keltette, mintha az arcát ellepő apró patakocskák, a hajszálakból, nem pedig a szemeiből eredne…

- Állj el az útból kislányom! Ez itt egy bolt bejárata, ne álld el az utat! Így van, sétálj csak arrébb, így-így.

Ijedtében lilára színeződött száját még szorosabban összeszorította. Arrébb lépdelt, és egy újabb tócsa közepére állt. Az anyja ugyan megtaníttatta vele, az udvarias és szép beszédet, amit el kell mondani, ha valaki boltba megy, de elfelejtette és nem jutott eszébe. Hasában egyre jobban érezte kis röpködő pillangókat. Üres kézzel nem térhet még egyszer haza…

Miközben a szavakat próbálta felidézni a tócsa komor színe, egyre pirosabbra változott, mígnem végül teljesen pirossá vált. A lány felkapta a fejét.

- Szia! – egy barna hajú, fiúcska nézett rá érdeklődve, barna, vagy inkább kék, talán mégis inkább zöld szemeivel. Piros kabátja csak úgy világított a szürke időben. – Elvitte a macska a nyelvedet?

A lány megrázta a fejét, majd maga elé meredt zavarában. Már köszönni sem tud.

- Ha nem akarsz beszélgetni, nem kell. De mért állsz itt kint egyedül? A mamádat várod?

A kislány újra megrázta a fejét, ezúttal viszont már nem nézett vissza a földre. A fiú piros pozsgás arcát nézte. Valahogy annyira más volt, mint a saját arca, színesebb, vidámabb.

- Akkor mi a csudára vársz?

Kék szemeivel a lány a boltra pillantott, majd a fiúra nézett, majd újra a bolt bejáratára, végül pedig megint a tócsából őt figyelő kék szempárt kutatta.

- Ha a boltba akarsz menni, akkor bemehetsz. Nyitva van. A mama engem küldött le boltba. Azt mondta már elég nagy vagyok ahhoz, hogy ilyen nagy dolgokat is megcsináljak.

A fiúnak csillogtak a szemei izgatottságában, és el is indult a bolt irányába, de egy aprócska gyönge kéz nyúlt utána.

- Bejössz velem?

A lány bólogatott, és érezte, hogy az apró pillangók valahol kirepülnek a hasából, bár azt sem értette, hogyan kerültek be oda.